Ismerj meg minket! Interjú Szabó Mariannal, a Könyvelő-Net webalkalmazás fejlesztőjével.

Mariann külföldön vendéglátósként dolgozott, majd elkezdett programozást tanulni. A Könyvelő-Nethez gyakornokként került, ma már ő felel az teljes webalkalmazásért. Szabad szelleműnek tartja magát, nem szereti a fölösleges köröket, sem az értelmetlen szabályokat. Ismerd meg Te is Mariannt!

Évi

2021-03-10

Mióta dolgozol a Könyvelő-Netnél, és hogyan kerültél kapcsolatba vele?

2020 januárjában kezdtem a programozó bootcampet, és mivel a legtöbb hasonló programozó képzésen a diákoknak dolgozniuk kell legalább egy éles projekten, a Könyvelő-Netnél kezdtem a gyakorlatom.

Május végéig az iskola keretei között dolgoztam a webalkalmazáson, ezt követően pedig hivatalosan is a Könyvelő-Net tagja lettem.

Milyen területeken dolgoztál eddig és hol tartasz most?

Időszakosan dolgoztam külföldön vendéglátásban, ugyanis soha nem tudtam, mit akarok kezdeni magammal. A leghosszabb kint dolgozott idő kb. 2,5 év volt, egy angliai üdülőközpontban. A férjem ez idő alatt tanult meg programozni és kezdett el dolgozni ezen a területen. Mivel engem is érdekelt a téma, és láttam benne a potenciált, úgy döntöttem, én is megpróbálkozom vele.

Miért vagy felelős a Könyvelő-Net-nél?

A webapp fejlesztéséért, és mindenért, ami az adatbázissal kapcsolatos.

Milyen a hangulat a Könyvelő-Net munkatársai között? Miért szeretsz velük dolgozni?

A hangulat szerencsére mindig jó, annak ellenére is, hogy távmunkában dolgozunk. Próbálunk minél több alkalmat keríteni az online együtt „lógásra”, ahol kötetlenül tudunk beszélgetni és ismerkedni, hogy ne csak a formális meetingeken lássuk egymás arcát. Nagyon értékelem azt a csapatban és a vezetőségben (furcsa ezt így leírni, mert tényleg nagyon jó és baráti a légkör, ezért nem igazán különül el a vezetőség, mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk, és mindenki kiveszi a részét a munkából), hogy mindig sikerül mindenben megtalálni a pozitívumot.

Mi a filozófiád a munkában?

Úgy, mint az életben, a munkában is elég szabad szellem vagyok, és egyrészt nem szeretem fölösleges dolgokkal tölteni az időmet (meeting meeting hátán), másrészt nem szeretem az értelmetlen szabályokat sem. Szerencsére a Könyvelő-Netnél se fölösleges meetingek, se értelmetlen szabályok nincsenek.

Ezeken kívül azt szoktam még mondani, hogy én egy idegesítően nyugodt ember vagyok, és nagyon ritkán stresszelek, ugyanis próbálom mindig a legjobbat kihozni magamból. Ha tudom, hogy megtettem minden tőlem telhetőt, nincs min stresszelni.  

Melyik a kedvenc helyed Magyarországon?

Az otthonom, ahol felnőttem: Okány. Nem kifejezetten szeretek utazgatni.

Hogyan pihensz a leghatékonyabban?

Itthon, sorozatnézéssel. Nem hiszek az aktív pihenésben, a pihenés számomra semmittevést jelent. Persze ennek ellenére szeretek kirándulni barátokkal- mindenképpen társaságban, mert nekem a társaság jelenti az élményt, nem pedig az, hogy ismét elmentem egy városba, ahol még nem jártam és megnéztem 2-3 szép templomot. Ilyesmiért én nem teszem ki a lábam a lakásból :D.

Mi az, aminek nem tudsz ellenállni?

Az energiaitalnak… imádom az ízét, rengeteget meg bírnék inni belőle. Nagyon próbálom korlátozni, mert tudom, hogy rettentő egészségtelen, de azért 2 hetente 1 fixen lecsúszik. Ha sűrű a hétvége, mert pl. utazunk / bulizunk és vezetni kell, akkor mondjuk a hétvége alatt 3.

Mi vagy ki inspirál Téged?

Az, hogy mind magamnak, mind a családomnak és barátaimnak jobbá tegyem az életét, mert ez a világ rossz: önző, igazságtalan és kizsákmányoló

A világot nem tudom megváltoztatni, de talán a hozzám közel álló emberek életét egy icipicit jobbá tudom tenni.

Ha nyernék a lottón, nyitnék egy állatmenhelyet is.

Ha szuperhős lehetnél, milyen különleges erőt választanál?

A gondolatolvasást. Nagyon érdekelnek az emberek, vagyis inkább az, hogy mit miért csinálnak. Szeretném megérteni a dolgokat: miért bánt pl. valaki állatot? Mi jár a fejében, mit érez? Mi viszi rá ilyesmire?

Mi az első 3 dolog a bakancslistádon?

Nincs bakancslistám. Elég yolo vagyok. Ha el akarok menni valahova, elmegyek. Ha meg akarok venni valamit, mert megtetszik, megveszem. Szerencsére nem vagyok nagyravágyó, általában átlagember számára elérhető dolgokat akarok, és azt meg is teszem/veszem.

Ha az életednek lenne egy dalcíme, mi lenne az?

Too Many Gods.

Mit mondanál, mi a személyes mottód?

You only live once.

Vissza

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Köszönjük, kollégánk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.
Hoppá! Valami hiba történt.